Élménybeszámoló

A Csepregen megrendezett első Magyar Coed Kupát (félig hivatalos) megnyerve szerezte meg a jogot LOL csapatunk a régió legrangosabb coed tornáján való részvételre, ahol az egyetlen magyar csapaton kívül még 7 cseh, 2 osztrák, két lengyel és egy szlovák csapatnak volt lehetősége, hogy eldöntse, melyik a legjobb.
Péntek este a csapat egyik fele sátrában, míg a másik fele egy kicsi teremben szedte össze gondolatait (ezeket inkább most nem részletezem…)a másnapi meccsekre.
Kicsit hideg és ködös reggel szerencsére nem mi nyaltuk fel a kifogástalan minőségű, kissé nyálkás pályát. Első meccsünk, csoportunk favoritjával, a Prague Devils-szel volt! Bár kicsit álmosan és egy kicsit sok hibával játszottunk, de nem hagytuk elúszni a mérkőzést. Szépen játszottuk a LOL által már megszokott dump and swing játékunkat, melybe szépen, lassan Bori Petra hagymásbabos lány légiósunk is beletanult. Megpróbáltuk az edzéseken gyakorolt agresszív zónát is, de sajnos elég kevés sikerrel. A vége mínusz három lett, de nincsen semmi szégyelnivalónk, hiszen sajnos a másik légiósunk, a Catchup-os Sigie csak a harmadik csoportmeccsünkre érkezett meg, így a lányok hárman, csere nélkül küzdötték végig a mérkőzést.
A második mérkőzés a szintén cseh Terrible Monkeys-zal volt! Kicsit nyögvenyelősen, de a helyi falusi közönség legnagyobb örömére az első két pontunk két nagy vetődéssel lett meg, épphogy!! Aztán még pár vetődés, pár hosszú és szép játékkal magabiztosan hoztuk második játékunkat!
A harmadik megmérettetés könnyebbnek ígérkezett a fiatal lengyel Spirit of Lemon alakulat ellen. Sigie-vel megerősített csapatunk ennek ellenére nagyon szenvedett. Átvettük a gyengébb, kapkodó ellenfél stílusát. Sokat rontottunk, kicsit sokat vállalt mindenki. Sigie-nek is szoknia kellett handlerként a játékunkat. A végén azért ezt a meccset is biztosan behúztuk.
Kevés cserék és az 50 perces csoportmeccsek miatt a délutáni Outsitters elleni mérkőzésre már kezdtünk fáradni. Ha máshol nem is, a bemelegítésünkön meglátszott. Míg az Outsitterz end-zone-drillel próbálta magát felrázni, addig mi a meccs előtt pár perccel érkeztünk a pályára. Ez meg is látszott, mert mire bemelegedtünk, hirtelen 4-1 állt a táblán a szlovákoknak. Ekkor aztán egy másik sebességbe kapcsoltunk és állva hagytuk az Outsitterz. Rendre bejöttek a hosszú dobások, a jó időzítések (Gábor, Pedro és Rapi), amik eddig a LOL sok cut-olós, biztonságos játékára kevéssé volt jellemző!
A nap végére a nagy mumus, a szintén prágai FUJ következett. Ha nyerünk, csoportelsők vagyunk, ha vesztünk, csoportharmadikak, ami a vasárnapi keresztbejátszásnál sokat számított. Az ügyes, fiatal csehek ellen jól játszottunk. Jöttek a pontok és a vége előtt pár perccel még mindig kettővel vezettünk. Kezdtünk fáradni, begörcsölt izmokkal már nehezen ment a futás. Két hiba a zóna előtt és a hirtelen halálban a FUJ diadalmaskodott. Lehajtott fejjel, de szégyelnivaló nélkül, szépen játszva mindent kihoztunk magunkból szombaton és egy nagyon nehéz csoport harmadik helyén zártunk!
Vasárnap reggel a Yellow Feever ellen játszottunk a legjobb négybe kerülésért. A mérkőzés közepén 2-3 ponttal vezettünk, jól ment a játék, aztán elkezdtek zónázni. Rendre jöttek is a hibák és vesztettünk 3-mal! Tanulság: még mindig nehezen megy a támadás a zóna ellen!!!
Következett a házigazda Velká Morava. Aswee és Veu szimpatikus, futós csapatát magabiztosan vertük. Ekkor már lehetett érezni, hogy kezd lemerülni mindenki. Két fiú cserével és lány csere nélkül…
Az utolsó meccsünk az 5. helyért ismét az Outsitterz-zel volt! Már tényleg nem tudtunk bemelegíteni a fáradtságtól. 4-1 után megint sikerült felhoznunk, de most a kétszer annyian lévő szlovákok egyszerűen bedarálták az erejük végén levő kis csapatunkat. Már a teljesen tiszta hosszú dobásokat is elejtettük…
A végén tehát 6-ak lettünk 12-ből. Kevés cserével, ezen a színvonalas versenyen kiváló.
A torna döntőjében egy igen izgalmas és fordulatos meccsen végül a bécsi Upsadaisy nyert a Prague Devils ellen és egyben a Spirit of the Game címet is hazavihették.

A csapat tagjai:

Horváth Petra, Sigie (Catchup), Nóri, Bori Petra (Hagymásbab), Gábor, Bandi, Feri, Rapi, Isti és Pedro

A résztvevő csapatok:

  • Velká Morava(CZ)
  • Outsiterz(SK)
  • LOL(H)
  • Spirit on Lemon(PL)
  • Warsaw(PL)
  • Upsadaisy(A)
  • Innsiders(A)
  • Prague Devils(CZ)
  • Žlutá Zimnnice(CZ)
  • Pražská 7(CZ)
  • FUJ(CZ)
  • PeaceEeg(CZ)
  • Terrible Monkeys(CZ)

Rapi

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License