BUB 2011 2. forduló beszámoló

2011.augusztus 13. vasárnap
Budapest, Csillebérc

Megnyertük a BUB-ot. A torna történetének első két évében, 2008-ban és 2009-ben nem akadtunk legyőzőre egy fordulón sem, majd 2010 eleje óta átadtuk stafétát a tbányai Apridojnak, akik azóta 4 forduló mindegyikét megnyerték, ezzel a 2010-es bajnoki címet is természetesen bezsebelve. Ráadásul a 4 fordulóból háromszor velünk küzdöttek a döntőben. Ezek után érthető, hogy régóta szerettünk volna visszavágni nekik, de a felkészülten, erős sorral kiálló, bátran és most már egyre okosabban, a bravúrokra kevésbé építő játékkal játszó tatabányaiak ellen sokáig kellett rá várni.
Végre sikerült, mindkettőnknek van idén egy győzelmünk és egy 2. helyünk. Az őszi zárófordulón is szeretnénk megismételni a már hagyományosnak mondható Apridoj-LOL döntőt. Idén először nagy tétje is lenne ennek a viadalnak!

Ami még szebbé teszi az eredményt, hogy az egyéveseinkkel tettük ezt. A csapat:

  • Szabina, aki a zónatámadásunkban csinálta a legtöbb pontot, és még mindig nem értjük hogyan kapta el azt a két és fél méter magas lézer tenyerest
  • Edit, aki most is folyton szabadon volt, mindig lehetett neki dobni
  • Panni, aki nagyon belejött a második felére a versenynek és nagyokat védekezett
  • Marci, aki handlerkedett végig, óriási break-eket dobott
  • Brúnó, aki keményen védekezett, Lacikától sem ilyedt meg, sőt ő maradt talpon, és Rapi lassú hammerjéért leugrotta Tomit!
  • Krisztián, aki gyártotta a pontokat, ő volt a hosszú elfutónk, ha kellett kizárta a védőjét
  • Kristóf, aki nagyon biztosan játszott, és a háta mögött is elkapja a hammert a döntőben.
  • Rapper, aki Rapizott végig, de még így is ő handlerkedett hátul, ráadásul jól
  • Ákos, aki nyomta a hármas lefutást 200 percen keresztül, és nem szégyellte megverni a Tbányát!
  • Gábor, rossz hosszúimmal próbáltam a csapatnak a gyakorlatban is mutatni, hogy milyen fontos a jó védekezés!

A verseny elején gyengén kezdtünk, a Gyerejólesztől kikaptunk 2 ponttal. Bizonytalanul játszottunk, nem jöttek a cutok, izgultunk, rengeteget ejtettünk, a GyJL pedig szépen, okosan kihasználta a hibáinkat és megvertek minket, majd a Freebeest is, ezzel megnyerve a csoportot.
Aztán összekaptuk magunkat és egyre szebb kezdett lenni a játék. A csoportban a Freebees félkezdő csapatát (azért ott volt Dani, Ádám, Szat és Tomika, plusz két-három kezdő, akiket persze sokat játszattak) megvertük szoros meccsen (10-9), majd az elődöntőbe jutásért a Hallodot vertük meg magabiztosan (13-8).
Elődöntő a Gyerejólesz ellen jött. Az azóta összeállt csapatban nagy volt a bizonyítási vágy: 15-3.

A döntőben persze féltünk az Apridojtól. Tudtuk, hogy támadásban fognak hibázni, a saját támadásainkat kell megcsinálni. Addigra már kialakult két sorunk, amit ugyan nem beszéltünk meg, de tartottuk őket nagyjából. 2-0 mentünk el talán, aztán jöttek fel, de biztos támadásokkal 10-5 -re elmentünk, mire már csak 5 perc volt, megnyugodhattunk. Két hosszú pont után végül 10-7 nyertünk.

Köszi mindenkinek, LOL-osoknak, ellenfeleknek és főleg Jeffnek aki a pályát intézte!
Ilyen bátran, ügyesen, okosan az ob-n is!

A torna oldala: BUB

Gábor

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License