Koed országos terembajnokság

Hazaértünk a koed terem országos bajnokságról.
A mezőny egyértelműen az utánpótlásé volt, minden csapat a kicsit újabb, de azért már ütős játékosaival jött.

Mi két csapattal voltunk:

Lolka

Szabina
Edit
Petra
Paka
Dini
Kristóf
Tomi
V.Benedek
Misi

Bolka

Panni
Orsi
Petra (Janka betegsége miatt Petra segített ki minket)
Feri
Brúnó
Marci
Gergő
Krisztián
Csaba
Gábor

Mivel a Bolka-ban nem volt elég lány, ezért csak versenyen kívül indult ez a csapatunk. Ez nem gátolt meg minket abban, hogy megnyerjük a tornát, a döntőt a Hallod ellen játszottuk, ők lettek a bajnokok. Az elődöntőben a Lolka játszott a Haloddal, ez döntötte el tulajdonképpen az ob cím sorsát, itt két pontocskával kaptak ki. Mi közben a versenyen kívüli elődöntőt nyertük meg hirtelen halálban a Nemigaz (Hallod2) ellen. Ez az egyik legjobb meccs, volt, amit a hallodos ellen játszottunk, pörgős, küzdős, kemény csata volt. Egyébként a Hallod is két egyenlő erősségű sorral állt fel.
Ezek után a Lolka megnyerte a 3. helyért, mi pedig nagyon magabiztosan, nem emlékszem, de kb. 14-6 -ra hoztuk a döntőt (az elején is már jól ment, és vezettünk néhány ponttal, majd Tüdő a meccs harmadánál kb. 2-3 pontos vezetésnél sajnos lesérült az ellenfélnél, ezáltal persze könnyebb is lett a dolgunk).
Azaz játék alapján:
Bolka 1.
Lolka 3.

Hivatalosan:
Lolka 2.
Bolka 5.

Nagyon menő volt, néhány dolgot kiemelnénk:

Paka: Hihetetlen jó volt, óriási védekezések, egy-két vetődés, egy laza Callahan, szóval a szokásos, de támadásban is nagyon ott volt, irányítóként játszott, szórta a jó hammer-öket, blade-eket, a legjobban nekem Kristófnak keresztbe a zónába bedobott magas fonák dobása tetszett. Mi a frász, ilyet is tud a pakánk?

ktob-benedek.jpg

Benedek, aki második meccs elején lefejelt egy oszlopot és elkezdett vérezni a feje, ezek után fondorlatos szivatásoknak lett kitéve, de még így is élvezte a tornát. Plusz, ahogy megbeszéltük, ahhoz képest nagyon jól játszott, hogy nem edz! :)
Gergő beszarás, mindent elkap, és a cut-olásokban is sokat fejlődött, de a lényeg, hogy mindent elkap, kétkézzel előrenyúlva, rámarkolva, nem palacsintázos bénázással. És mellette nagyon jól védekezett. Első tornáját megnyerte, nem szar.
Németh Marci, hihetetlen, járatta a korongot, megoldott mindent, mondanám, hogy a szokásos, de én még mindig nem tudtam megszokni…
Petra, aki játszott az összes meccsünkön, ráadásul nem is rosszul.
Feri, akinek nagy köszi, hogy összeszervezte a csapatokat, és aki sajnos a második meccstől már nem játszott, mert meghúzta a lábát.

buszke-csk.jpg

A többiek is jók voltak, de mindenkit nem emelhetek ki, annyira nem vagyok jófej.

A játékon látszott néhány hiba, főleg a Lolka, de kicsit a Bolka is, elbújtunk a stack-ben. Ugye itt csak 5 ember van, nyomni kell. Ha nem sikerül az első cut, nem visszakullogsz a stackbe, hanem irányt váltasz és mész már területre, ha szabad az a tér. Ebben sokat fejlődtünk. Aktívabb lett a handler játék, jobban kihasználtuk a területet.

Néha problémák voltak vele, hogy nem vettük észre mások poach-oló védőjét, illetve alapvetően látszott, hogy nem teremjátékra edzünk, sok volt a túl lassú szép dobás a térbe, a lebegős, szép hosszú, amik rendes pályán tök jók lettek volna, de így teremben odaértek a védők. A nyeles hammer, blade helyett gyakran sima dobást dobtunk, ami nem mindig a legjobb opció, de hát nem teremben akarunk jók lenni, úgyhogy ez egyáltalán nem gond.

Gratula a Bolkának a győzelemhez, a Lolkának a 3. helyhez, és mindenkinek a lelkes küzdéshez, jó játékhoz!

Gábor

Bolka

gyoztes-bolka.jpg

Lolka + Bolka

lolka-bolka.jpg
Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License